Ordass Lajos Evangélikus Oktatási és
Konferencia központ - Révfülöp
Építész: - Krizsán András okl. építészmérnök
- Pintér Ágnes okl. építészmérnök
- Fenyves Tamás okl. épületgépész
- Tóth Zoltán okl. villamosmérnök
- Magyarországi Evangélikus Egyház
- Veszprémber Rt.
- Kuczogi László okl. építészmérnök
Tervezés: 1992-1993
Építés: 1994-1999
A FUNKCIONÁLIS ARÁNYOK IGAZSÁGA
Első nyári szezonját teljesítette az áprilisban megnyílt révfülöpi Evangélikus Gyülekezeti Központ. Az egykori iskola átépítéséből és bővítéséből kialakult együttes nemcsak központi elhelyezkedése miatt, de figyelmes építészeti kialakításának köszönhetően is a Balaton-felvidék egyik legjelentősebb parti településének meghatározó középületévé vált. Elnevezésének szakrális vonatkozásától függetlenül az épület funkcióját tekintve szálló. Azzal a megkötéssel végzi a vendéglátás jól körülírható feladatait, hogy a vendégkörből lehetőség szerint válogat; felekezeti megkötések nélkül ugyan, mégis elsősorban valamely egyház hitéleti eseményeinek résztvevői számára biztosít szálláslehetőséget. A funkcionális meghatározottság persze korlátozza az épület szakrális jellegét. Mindössze a ház legfontosabb építészeti motívumának számító bástyaszerűen zömök torony emeleti termében alakított ki a tervező, Krizsán András protestáns módra puritán, ökumenikus használatú kápolnát. Az imaterem alatti szintén kör alakú tér közepén már egy asztali focipálya várja az esős napokat és népszerűségének növekedését. Talán éppen e világi szellemnek köszönhetően az épület mentes minden nehézkes áhítattól, és a házat – bármilyen giccsesnek hangzik is – fiatalos jókedv hatja át. Rotundával megjelölve finoman különül el más középületektől, nem húzódik valamilyen semleges homlokzat mögé. A funkcionális arányok igazsága érvényesül visszafogott megjelenésének jelentésekkel bíró és neutrális elemein is.
Révfülöp építészetének (ha van ilyen) jobbik arca a közeli kőfejtők vörösterméskövének karakterét viseli magán. Krizsán épületén a huszas-harmincas évek hazai heimatstíl hagyománya él tovább. Egy olyan romantikus és rusztikus szemlélet, amilyennel jobbára városiak tekintenek vissza a falvak romlatlannak akart világára. Megjelenéséhez a közelben álló, még a háború előtt emelt vöröskő templom nyelvezete szolgáltatott mintát, amelyet Itália román kori templomépítészetének formai ökonómiájától, szigorú puritánságától sajátított el.
Két évtizeddel korábban ugyanezen a településen Török Ferenc – szintén levantei formakultúrán pallérozott – római katolikus templomának kialakításához már használta vonatkozási pontként ezt a régi templomot, amely épp a napokban az egyik mobiltelefon szolgáltató égi áldásaként nyeri vissza régi-új templomsisakját.
Krizsán András a Vándoriskolától nemrég elbúcsúzó organikus öregdiák e gyülekezeti szállásban kapta meg eddigi legnagyobb feladatát. A Balaton-felvidéken egy-két kisebb munka már igazolta rátermettségét, kismesteri magabiztosságát. Nem messze Révfülöptől, Pulára tervezett ravatalozója például korábban szépen bizonyította, hogy a makoveczi kánonból átvett formavilág belső átéléssel hitelesen is folytatható. Sok más azonos problémával küszködő pályatársától eltekintve Krizsán számára például a sugarasan szerkesztett gerendarendszer nem a szerkezetiség barokkos öncélúsággal kiélt játéka, hanem egy sommás és kifejező tetőformát megalapozó rendszer Pulán is és a szálló éttermének lefedésében is.
Makovecz Imre célját, az ország falvaihoz, településeihez rendelt főépítészi konzultációs szisztéma kiteljesítését a Kós Károly egyesülésben tömörülő organikus identitású tervezőirodák és építészek hivatottak beteljesíteni. A szándék nemes, az ötlet az elmúlt évtizedekben sok esetben életképesnek bizonyult. Sárospatak, Csenger, Szerencs, Kakasd, Zalaszántó, és sok más község mozgósításával egyedi arculatú, igényesen végiggondolt faluházak, tornacsarnokok, művelődési házak, tucatjai épültek meg a tervezők és a lakosok együttműködése nyomán. Az persze, hogy ki mennyire viseli el az organikus építészet expresszív formáit, és mennyit fogad el azok ritkán igazolható népi építészeti hivatkozásaiból, már más kérdés, és alaposabb diskurzus igényét veti fel. A Balaton-felvidék falvaiban azonban közel évtizede Ertsey Attila, majd Krizsán András fogott hasonló munkába –kettejük közül az utóbbi talán több sikerrel. Ez a révfülöpi ház azonban túl sok olyan körülmény kompromisszumából épült, amelyek alapján inkább intelligens, jó modorú, semmint organikus épületnek fogható föl. A balatoni főútra nyíló egykori iskolaépület eredeti formájában sem volt úgymond népies. Inkább vidéki polgári hagyományt örökített a tervezőre, amelyet Krizsán léptékszerű tömegekkel és némileg megkésett posztmodern tetőablakokkal, hol pedig az organikus gyakorlatban alkalmazott csüngő tetőformával elegyített.
Az összkép nem is egységes tehát. Mintha a megszokott léptéknél nagyobb program és tömeg kissé szétcsúszna a tervező kezében. Krizsán korábbi munkáin érzékelhető volt a tiszta tömegalakítás képessége, ám azok magányosan álló, funkciójukban szűkebbre szabott házaknak épültek. Megjelenésükben nem jelentett kötöttséget egy már meglévő tömeg, illetve építészeti karakter, amely csak nehezen mosható át, lágyítható hozzá az organikus formavilág jellegzetességeihez. Mindezzel együtt a fiatal tervező három-négy kivitelezéssel töltött év küzdelmei után inkább elégedetten dőlhet hátra. Belépője –minden kifogásolható részlet ellenére- elégedettséggel, mindenekelőtt építészeti egyéniségének megtalálása szempontjából töltheti el bizakodással. A révfülöpi szálló összetettebb feladata a korábbiaknál kevesebb érzékenységgel valósult meg, de ami a lényeg, áll. Kis lépés a magyar építészet, de nagy a tervező szempontjából. S most ez a fontos.
(Bojár Iván András – Népszabadság 1997)