Luther kápolna, Pestszentimre

Nincs még egy olyan építészeti feladat, amely annyit változott volna az elmúlt századokban, mint a templomépítészet. A régi korok építői alapvetően a hagyomány, az örökség fontosságából indultak ki és a történeti stílusokat követték. A kortárs építészet az egyszerűségre, a racionális, tiszta belső terekre és formákra törekszik.  Az épülő pestszentlőrinci evangélikus kápolna sem pazarló, különleges formájával, érdektelen, felesleges díszítésével vonja magára a figyelmet, hanem a liturgikus funkció egyszerű építészeti megformálásával. Hely, ahol az ember legmélyebb önmagát ismerheti meg, kapcsolatba léphet Istennel, embertársaival, és a művészet segítségével harmóniába kerülhet a körülötte lévő világgal. Külső megjelenésében, tiszta tömegformálásával, homogén homlokzatával, két lábbal áll a földön, de mégis az ég felé törekszik. Olyan erők jelennek meg benne, amik mindenkit magukkal ragadnak. Amikor egyszerre érezzük földi létünk hétköznapjaiban az imádság erejét, és a közösség transzcendens élményét. Mikor a szavak lábujjhegyre állnak, és az Isten beszélni kezd velünk. Szavakat keres, hogy igévé váljon, köveket keres, hogy templom épüljön.

Krizsán András DLA
Ybl-díjas építész